MENÜ
Idézetek csak neked
Stekler István
Ha rosz kedved van ha szomorú vagy ha szerelmi bánatod van és ha csupán olvasgatni van kedved akkor jó helyen jársz itt mindent megtalálsz!

 

A Világ meséi, s az emberkéz arra való, hogy meg-megtapogassa, érezze az ujjaiból szétáramló gyönyörűséget. Ezt kéz nem festheti át, képzelet nem szebbítheti, legfeljebb eljátszhat a meglévő szépség határtalannak tetsző változataival!




A nőket a szerelem nemcsak érdekessé teszi, hanem meg is szépíti. A nő akkor szép igazán, ha boldog, és akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik.


A szépség egy olyan hatalmas ellentét, amely lehet nyomasztó és felszabadító egyaránt. Bármelyikről is legyen szó, az ideálok és korlátok elkerülhetetlenek, és állandóan hatással vannak ránk a mindennapi életben.


A szépség és az azt megtestesítő alkotás vágya elválaszthatatlan az embertől, enélkül jószerivel nem sok örömet talál a földön. Az ember megkívánja, megtalálja és befogadja a szépséget minden feltétel nélkül, csak azért, mert szépség, és áhítattal leborul előtte, nem kérdezi, mire használható és mit lehet rajta vásárolni.


Csodálni kell a nőket: ha nem is mindig az alkotást és az eredményt, legalább is a szándékot, mellyel alkotnak. Ha egy közepes művész, festő vagy író élete minden szellemi feladatának kivitelét olyan műgonddal, hajtaná végre, mint ahogy a nők minden nap, néha többször is, összerakják magukat, rizsporból, hajból, körömfestékből, rongyokból és ékszerekből, ha minden művész úgy vigyázna az árnyalatokra, a kifejezés finomságára, mint egy áruházi pénztárosnő vigyáz szemöldökének vonalára, vagy mitesszerei nyomára az arcbőrön, vagy kézbőrének finomságára: minden festő Murillo lehetne és minden író Proust. Nagy művészek a nők; sajnos, művük romlandó.


Nem az a kedves, aki szép, hanem az a szép, aki kedves.


Úgy érzem, a mosoly teszi, amit egy arc szépségének neveznek; ha a mosoly hozzáad valamit az arc bájához, akkor az arc gyönyörű, ha nem változtatja meg közben, akkor mindennapi, ha elrontja, csúnya.


Egész ifjúságom hosszú öngyilkosság volt. Igyekeztem készakarva nem tetszeni, attól való féltemben, hogy amúgy sem tetszem.


A szerelem éppúgy az élet ajándéka, mint a szépség.


Ha valaki szomorú, szép sem lehet. A gondolatai is megszépítik vagy elcsúfítják az embert.


A szépség, ha üres, csak annyi, mint egy kép a falon. Különben is, képzeld el: leszeded róla a selyemruhát, a fél mázsa smukkot, a húszcentis vakolatot. Mi marad belőle? Valószínűleg csak egy zörgő csontváz.


A régiek a márványhoz hasonlították a női testet: ez a kép teljesen hamis. A test szépsége éppen az, hogy nem márvány. Mert reszket, remeg, pirul, vérzik. Kemény, merevség nélkül. Fehér, de nem hideg. Megborzong és elbágyad. A test az élet; a márvány a halál.


Mert nem lehet csak a valóságnak, a célszerűnek élni... valami fölösleges is kell az élethez, valami rikító és csillogó, valami szépség, ha még olyan olcsó szépség is. Az emberek legtöbbje nem bír a szépség káprázata nélkül élni. Valami kell, ha más nem, egy hatásos képeslap, mely - vörös és arany színekben - a naplementét ábrázolja vagy a hajnalt az erdőben. Ilyenek vagyunk.


Csupa szépség közt és gyönyörben járván,mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:ez a sok szépség mind mire való?


Eddig még sohasem jutott eszébe, hogy egy ötvenéves női test, amelyet a gyermekszülés óriási méretekre növesztett, aztán a munka megkeményített és eldurvított, amíg olyan érdes nem lett, mint egy túlérett répa, szép is lehet. Pedig az volt, s különben is, miért ne lehetne az? - gondolta. Az izmos, gránittömbhöz hasonló, határozott körvonalak nélküli test s a reszelős, vörös bőr úgy viszonyult egy lánytesthez, mint a csipkebogyó a csipkerózsához. Miért kellene alsóbbrendűnek tekinteni a gyümölcsöt a virágnál?


Egy sereg fotót kéne csinálnom. Rólatok, ahogy folydogáltok. A partról, ahogy marha szép. A szikláról, ahogy ott áll a hullámverésben és rezzenetlen. A virágokról, ahogy sokfélék. A hullámokról, ahogy riszálnak.


Meg vagyok róla győződve, hogy az ember lelki irányának fejlődésére semmi sincs oly sújtó hatással, mint a külseje, és nem is annyira a külső maga, mint az a meggyőződés, hogy vonzó vagy visszataszító-e.


Olyan valaki volt, akit a férfiak szerettek volna magukhoz ölelni, a nők megcsodálni, a gyerekek pedig imádattal nézni. Olyan anyagból gyúrták, mint az álombeli hercegnőket.


Minél mélyebben szeretünk valakit, annál kevésbé fontos a külseje.


Ami szép, az eltelik, és csak olyan jön helyébe, ami csúnya.


Szép a hold az égen, de sokkal szebb a Balaton tükrén. Száz csillagnak ezer tündöklése az apró hullámokon. S ha áttekintesz a túlsó partra: minden falu alján apró pásztortüzek hosszú sora mosolyog feléd.


Férfinál a szépség nem mindig a jóság jele. Jó külsejű ifjú emberek életük kezdetén semmi nehézségre nem akadnak, nem fejtik ki képességeiket, a világ előzékenysége folytán elromlanak, és utóbb keserves kamatokat kell fizetniük a helyzetükért!

Nem tudod, hogy nem a düh, a tagadás szépít meg?! Merészen nézz szembe magaddal, fogadd el azt, aki vagy! Ugyanis a harmónia széppé tesz.


Megálltam, mintha lábam gyökeret vert volna. Valami önkéntelen kiáltás jött ajakamra. Azután néztem, néztem, mereven néztem. Lelkemet bámulás, gyönyör, ihlet, kimondhatatlan érzés ragadta el. Sohase álmodtam ilyen szépséget. Sohase láttam, sohase hallottam, sohase olvastam ehhez hasonló tüneményt. Kúpok fénylő orommal, szőlőhegyek zölden ragyogva, erdők fekete foltjai, zöld mezők, arany vetések, száz falu, ezer hegyi hajlék, csárdák, malmok, útszéli sorfák, patakok, csatornák, magas bércek, fehér házak, korhadt és mégis fényes várromok, Szent Györgynek és Badacsonynak komoly fensége, s az a Balaton mintha rám nevetne, s az a nádas mintha nekem súgna-búgna, s a látásnak messze határán égnek, földnek, Bakonynak, Tihanynak, tengervíznek édes ölelkezése, bizalmas összehajlása, s mindez egymást kerülve, váltogatva, kergetve, egymással összejátszva s a hátam mögött nyugvó nap arany sugarával ragyogón fölékesítve: íme, ez a kép rohanta meg lelkemet. A jelennek minden élettünete, sok százados múltnak minden árnya, természetnek ősalkotásai, emberkéznek apró szép dolgai együtt, egymás mellett. Van-e még ily ragyogó foltja több a kerek világnak?


A szépség, korlátolt szemünk és látásmódunk szerint, emberi méretekben nyilvánul, és emberi egységben. Egy légy szépsége számunkra észlelhetetlen, és egyedül csak Isten gyönyörködik a világmindenség szépségében.


Minden esztétika légvár; de tudományos vagy politikai alapon még a légvárig sem jutunk el.


A szeme.. A nap is így nyilall át az erdő lombjain. A lelkembe nyilall a szeme sugara. S a lelkem egyszerre fénnyel és zenével telt meg.


A romnak van szépsége. Tetőtlen falak, merész oszlopok, düledék kövek, mohos üregek, egykori ajtók és ablakok óriás nyílásai, vihar süvöltése a nyílásokon, forgószél tánca a falromok között, vércsebagoly a falak odúiban, vadvirágok hervadt bokrai az ormokon. Mindenütt az elmúlás, és mégis élet mindenütt. Emlékek a múltról, szájról szájra szálló hagyományok az embereknél, képzelet és andalgó érzések széppé teszik a puszta várat.


Néha a funkció feledteti velünk az esztétikai hiányosságokat. Arról nem is beszélve, hogy a rútnak is megvan a maga esztétikája.

A csúnya nő azt reméli, hogy szép barátnőjének fénye őt is beragyogja egy kicsit, a szép barátnő viszont meg van győződve róla, hogy a csúf nő mellett még tündöklőbben fog hatni a szépsége.


Nem fontos, hogy te szövegezd meg a szépet és az igazat, fontosabb, hogy megismerjed.


Amilyen mértékben növekszik benned a szeretet, olyan mértékben növekszik szépséged, mert a szeretet a lélek szépsége.


Nem volt még a világon olyan ronda nő, hogy ne lett volna valahol egy pasas, aki azt ne hitte volna, hogy olyan szívszaggatóan szép, hogy nincs az a festő, aki szebbet tudna festeni. És éppen így van a férfiakkal is. Nincs olyan nyamvadt pasas, hogy ne legyen valahol egy nő, aki el ne hinné róla, hogy a Tate Galéria összes szobrai elbújhatnak mögötte.


Mondtam neki, hogy várni fogok rá, és ott leszek mellette, amikor magához tér, és tudja, mit mondott nekem? Mik voltak hozzám az utolsó szavai? (...) Azt mondta: egész életemben neked szerettem volna szép lenni. Én meg csak arra tudtam gondolni, amikor ezt mondta, hogy nekem mindig is az volt.


Mi ez az akármi, ami az egyik nőben megvan, a másikban nincs? Miért van az, hogy van olyan nő, aki csak annyit mond: "pocsék idő van ma", és minden halló távolban lévő férfi azonnal odasietne hozzá, hogy beszélgessen vele az időjárásról? Talán a gondviselés néha eltéveszti a címet, amikor csomagot küld... Egy Aphrodité-archoz és -alakhoz megfelelő temperamentum illenék. De valami félresikerül, az Aphrodité-temperamentumot valami csúnyácska kis teremtés kapja, és a többi nő meg dühösen hajtogatja: ,,Elképzelni sem tudom, hogy mit látnak benne a férfiak. Még csak nem is csinos!"

 

Asztali nézet